Könyvelési tevékenységünk magába foglalja a számvitel bizonylatok mindenkor hatályos szabályoknak megfelelő feldolgozását, nyilvántartások vezetését, bevallások elkészítését.
Tehát rendezzük és könyveljük kimenő és bejövő bizonylatait, banki és pénztári forgalmát. Emellett kezeljük ÁFA-val kapcsolatos ügyeit, nyilvántartást vezetünk, mely alapján elkészítjük és benyújtjuk bevallásait.
Nyilvántartjuk tárgyi eszközeit és segítséget nyújtunk a leltározások szabályozásában. Elkészítjük havi / negyedéves / éves bevallásait és zárásait, illetve tájékoztatjuk az esetleges törvényes lehetőségekről, amelyekkel javíthatja eredményét.
Ügyfeleinknek rendszeres tájékoztatást, – „állásjelentést”- küldünk (igény szerint havonta, negyedévente), segítjük ezzel a jövőbeni döntéseik meghozatalát.
Továbbá felhívjuk a figyelmet az utalandó összegekre, és az esetleges törvényi változásokra.
Bérszámfejtési munkánk során során elvégezzük a vállalkozások munkavállalóinak be és kiléptetésével kapcsolatos teendőket, havi adatszolgáltatások elvégzését. Segítséget nyújtunk a munkaszerződések, munkaügyi tájékoztatók stb. összeállításában is.
Ellátjuk az esetleges adatszolgáltatások elvégzését a nyugdíjfolyósító intézet felé, valamint a munkavállalók betegszabadság és táppénzigényével kapcsolatos bejelentéseket.
Amennyiben igénybe venné szolgáltatásainkat, elérhetőségünket ide kattintva találja!

TÁJÉKOZTATÁS TEVÉKENYSÉGEKRŐL
Ahogyan Mi is tiszteletben tartjuk más szakmáját és munkásságát, kérem tisztelje könyvelői munkánkat és az időnket, melyet Önre fordítunk!
Első telefonos megkeresés esetén telefonban semmilyen adózási tájékoztatót nem adunk!
Akik megtisztelnek minket a vállalkozásuk vagy őstermelésük könyvelői feladatainak ellátásával, és a szerződés köztünk megköttetett, azoknak az tanácsadás ingyenes, és szívesen segítünk nem csak könyvelői, egyéb adminisztrációs kérdésekben is DÍJMENTESEN!
Abban az esetben, ha könyvelőváltás okán került hozzánk (nem mi indítottuk egyéni vállalkozását/őstermelői tevékenységét), úgy a korábbi könyvelő hanyagságának/szakmaiatlanságának helyrehozása külön DÍJBA KERÜL!
A tőlünk valamely okból távozó, és természetesen a meglévő ügyfelek esetén is a saját munkánkra felelősséget és maximális garanciát vállalunk megfelelő szakmai felkészültség mellett!

Kérem olvassa el figyelmesen az oldalon lévő Fontos információk menüpontot, ahol az alábbiakat találja:
- Amire biztosan számíthatsz a Pipacs Könyvelő irodától
- Mit várunk el a Partnerektől?
- Az IGAZI könyvelő
Amennyiben szimpatikusnak talál bennünket, keressen minket elérhetőségeinket, vagy a Kapcsolat oldalon.